A műhelygyakorlat óta nem írtam, de ennek oka volt. Egyrészt tanulmányaim sínylették volna meg a dolgot, másrészt egy olyan sorozatot szeretnék kezdeni, ami maximális erőbedobást és rendszerességet igényel.
Az egész ötlet a Műhelygyakorlat kapcsán jutott eszembe. Hiába ugyanis az elméleti oktatás! Az ember elolvassa, aztán vagy megfogdja a tanácsokat, vagy nem. Ha viszont eddig semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett, az utóbbi sokkal valószínűbb.
Ebből a szempontból pozitív visszajelzéseket kaptunk a Műhelygyakorlat résztvevőitől: mindenki kapott valamit, amit hasznosítani tudott.
(Például én azt tanultam meg, hogy a Vegasban van egy „Quantize to frames” opció, amit kikapcsolva a hangot ezredmásodperc pontossággal mozgathatjuk, nem pedig képkockához kötötten!
De azt is megtanultam, hogy többet nem szervezek semmit a Lurdy Házba, mert nem rendezvénybarát hely.)
A többség viszont a kamerakezelést, a fények beállítását, illetve a hangfelvételi lehetőségeket tartotta a leghasznosabbnak. Jut eszembe, a mai naptól kezdve él a Fórum, amelyre a Műhelygyakorlaton résztvevők E-mail címükkel belépve zártan tudnak beszélgetni! (Természetesen a többi fórum szolgáltatást bárki használhatja továbbra is, ez egy kis közösségépítő megmozdulás.)
Najó, azt hiszem, mostmár kiváncsiak vagytok az új ötletemre, úgyhogy nem nyújtom tovább a mondatok nyers tésztáját, hanem közlöm, mit sütöttem ki!
A műhelygyakorlat példájára a GYAKORLATRA szeretném fektetni a hangsúlyt a következő pár cikkben, ezért a jövő héttől kezdve feladatok várnak Rád! Egy új videós bejegyzéssorozat indul ugyanis, amelyben minden alkalommal egy videós feladat szerepel majd, ezek pedig kéthetente követik egymást. Így összesen három filmet készíthetsz, közben pedig elsajátíthatod a filmes alapokat: lehet majd forgatni, vágni és feltölteni!
Tudom, ez egy időigényes feladat, de amit az idődért cserébe kapsz, megéri, pláne, ha TÉNYLEG szeretnél megtanulni videózni! A személyes tapasztalatot ugyanis semmi sem pótolhatja!
FIGYELEM!
Ha most kezded a videózást, vagy amatőrnek gondolod a magad a feladathoz, akkor vésd a fejedbe: pár éve én is ezt gondoltam! De hogy ne ess kétségbe, felajánlom a segítségemet, és biztos vagyok benne, hogy a fórumban sokan szívesen segítenek majd, ha elakadsz felvétel vagy vágás közben!
Ha végigcsinálod ezt a gyakorlatot, akkor garantálom, hogy elsajátítod a filmes alapokat – a kamerakezeléstől a publikálásig! HOGYAN? A filmedet belinkelheted a Fórumba, ahol megvitatjuk erősségeit és hibáit.
A tudás elég nagy ajándék, de én még ezt is szeretném megtoldani egy bónusszal!
A feltöltött videókat ugyanis a gyakorlat végén értékeljük! A legtöbb szavazatot gyűjtő videó tulajdonosa pedig értékes nyereményekben részesül! (A nyereményről és a technikai részletekről legközelebb részletesen is írok!)
Persze ezt csak akkor csinálom, ha van rá érdeklődő, hiszen ez nem kevés energiát igényel. Így most egy gyors közvélemény-kutatás! Ha szívesen részt vennél ezen az online műhelygyakorlaton teljesen ingyen, akkor írd, hogy „Részt vennék, király az öltet!” ha csak nézni szeretnéd a videókat írd, hogy: „Jó az ötlet, de én csak passzívan támogatom.” Ha nem akarsz részt venni benne, akkor pedig ezt: „Hát ezt kihagyom.” (természetesen válaszodat meg is indokolhatod, illetve saját szavaiddal is válaszolhatsz!)
Tehát közvélemény-kutatás indul! Bejelentkezés nélkül is lehet írni, itt alant!
Üdvözlettel:
Sereg Krisztián
május 21st, 2010 at 14:58
Részt vennék, király az öltet! (DE nekem Mac Osx-em van és nem tudok a Sony Vegassal dolgozni…) Így maradok a “Jó az ötlet, de én csak passzívan támogatom.” kategóriában! Kár, mert szivesen vennék rész ezeken a tanfolyamokon, többek között azért nem is mentem fel az oktatásra
május 21st, 2010 at 18:52
Részt vennék,király az ötlet! Premiereseknek is lehet csatlakozni,vagy csak Vegasosokkal foglalkoztok? Hajrá mindenkinek,ez remek alkalom a tanulásra!!!
május 21st, 2010 at 19:01
Részt vennék, király az ötlet! Függetlenül attól, hogy én ADOBE Premiere Pro CS3-mal próbálkozom, remélem ez nem lehet akadály!?
Megjegyzem a műhelygyakorlatra is elmentem volna, de nekem sok az 5*90 perc, ennyi ideg nem tud lekötni a téma. Max 2*90 perc, mondjuk szombatonként, 14-17 h-ig például. Nem tudom, más hogyan van ezzel?
május 21st, 2010 at 19:08
Milutin, Endi.A:
Nem gondolom, hogy csak és kizárólag a Vegas tulajdonosok privilégiuma lenne a részvétel.
Ezzel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy akik videóznak valamilyen szinten, már végigpróbáltak néhány szerkesztőprogramot, és a nekik legjobban tetszőt, leginkább testhez állót megtalálták és -jó esetben- azt meg is vették.
Az ettől való erőszakos eltérítés véleményem szerint sokat árthat, mintha jobbkezes ollót akarnánk egy balkezes kezébe erőltetni. Aki premiert használ, használja azt, akinek a final cut (express/pro) jutott, örüljön, és vágjon azzal
Az asztalos munkája eredményét sem azzal mérik le, hogy milyen márkájú a dekopír fűrésze, és miért azzal vág… ha a bútor szép, az szép akkor is, ha 5000Ft-os bóvlival csinálta.
Szóval, a lényeg, hogy szerintem nem szabad diszkriminálni az alkalmazott szoftverek alapján.
május 22nd, 2010 at 15:44
Így van, ez a megmozdulás most platform és szoftverfüggetlen lesz, így bárki csatlakozhat.
A feladat mindhárom esetben egy komplett rövidfilm elkészítése lesz, különböző kritériumok alapján. – Így bármilyen kamerával és vágóprogrammal meg lehet csinálni.
A lényeg – amiből a legtöbbet lehet tanulni – a filmkritika. Ezért minden filmnek külön oldala lesz a fórumban, ahol mindenki megírhatja véleményét, illetve majd szavazhat is. (Illetve majd én is megírom a saját gondolataimat.)
május 23rd, 2010 at 08:35
Szó sincs diszkriminációról, és csak az előttem hozzászóló üzenetét olvasva,valószínűleg félreértettem valamit.Épp most szerzek be egy Vegast is,szeretném azt is kipróbálni.Azért premierezek,mert ezen tanultam,semmi más okom nincs rá.Nagyon várom már hogy elkezdjük.Jó videózást mindenkinek,örülök hogy van ez az oldal,és részt fogok venni,mert KIRÁLY az ötlet!!!
május 23rd, 2010 at 18:37
„Részt vennék, király az öltet!”
május 24th, 2010 at 19:53
Csak egy kérdés: ezek nagyon komoly feladatok?
május 24th, 2010 at 21:13
Csak egy egyszerű western…
))
május 30th, 2010 at 20:31
Részt vennék, király az öltet!
június 1st, 2010 at 14:03
Csak passzív támogató lennék, de remek ötlet! Hajrá a résztvevőknek!
június 2nd, 2010 at 16:02
Részt vennék,király az ötlet.
június 3rd, 2010 at 14:09
Halli én is csak azt akarom kérdezni hogy a film közbe rakhatok fade upot meg fade downot,és ugye lehet zoomolni?És a szoveget papirlapra kell irnom vagy vagoprogrammal is beirhatom?És csinalhatom forgato konyv alapjan?Kérhetek segítetséget profiktól,segíthet nekem?
június 3rd, 2010 at 22:26
Ez a segítség mértékétől függ (a többi kérdésre válaszoltam már az ezutáni blogbejegyzésben).
Ha megkérdezel egy profit (pl. itt a blogban), hogy mit hogyan csinálj, az oké. De ha mással forgattatod le, akkor az nem segíti elő sem a Te fejlődésedet, illetve engem hozna nehéz helyzetbe, ha mindenki megdolgozott volna a díjért, de épp a győztes nem. Tehát a lelkiismeretedre bízom a dolgot, és hangsúlyozom, ez az egész a Te fejlődésedért van.
június 3rd, 2010 at 22:38
Ja, és az első feladat már fenn van, a kezdőlapra kattintva látható!!
június 4th, 2010 at 13:32
Nem Krisztián én úgy gondoltam,hogy nekem van egy ismerősöm aki kamerás.És én nem úgy akarom megcsinálni,hogy most ő leforgassa,hanem,hogy én forgassam le,és az én kamerámmal.Hisz fő a részvétel,azért jó nyerni,de azért meg kell tanulni veszíteni is.Én csak azért akarok profitól segítséget kérni,mert én nekem nincs olyan fantáziám,kreativitásom,hogy legyen egy ötletem.Ő csak ad egy ötletet,lehet írunk egy forgatókönyvet és segít leforgatni ,de én fogok kamerázni.És ő csak ad tanácsokat.Ezt igy szabad?
június 5th, 2010 at 21:35
Szerintem ez nem probléma – egyetlen kikötésem van, amiket hallottál szempontokat, tippeket, utána itt is oszd meg velünk. Így részemről rendben van a dolog.
június 16th, 2010 at 22:55
junius 16
Nekem akkor jut eszembe egy új idea, amikor edit-olom a filmemet.
Soha sem gondoltam ki egy ideát, ha nem láttam egy szép hátteret, vagy ha a gyerekek ketten próbáltak egy kukorica szárról enni egyszerre. De ez tavaly volt.
Akkor felkaptam a gépemet és közelről vettem fel. Mivel, hogy egyedül élek és csak ritkán látom a családot ilyen pillanatok csak ritkán adódnak. Ilyenkor nincs idő mindent külön beállítani, csak cl. cl. cl. és reménkedsz a legjobban.