Elérkezett az idő a harmadik videós gyakorlat összesítésére. Ismét jópár film érkezett, és a gyakorlat továbbhaladtával általánosan elmondható, hogy egyre jobb alkotások születnek. Lássuk tehát a nevezőket és a filmjeiket!

Hojanos


Már a kezdetektől megvan a burlesk hangulat! Kevés, ám annál fantáziadúsabb poénnal örvendeztettél meg minket, amelyek megadták a vidám hangulatot, és ez a vidámság végig jelen volt, egészen a drámai fordulópontig (amikor a tanár ledöfte a diákot). A drámai feszültséget pedig bravúros befejezéssel oldod fel.

Mindkét tanár színészi játéka jó volt. Jól ráéreztek a burlesket jellemző, enyhén túlzó gesztikulációkra. A diákoknál ez nem mindig volt meg, de ez érthető, ha az embernek nincs lehetősége profi színészeket összeválogatni. Technikailag sem nagyon találtam kivetnivalót a filmben. Jó volt az operatőri munka, szépek a képek, és az összeillesztésük is zökkenőmentes.

A sztori viszont egy kicsit zavaros nekem. Ha a srácnak az analízis a mindene, akkor meghökkentő, hogy elkezdi kergetni a tanárt, inkább a feladatot kellett volna megoldania semmi perc alatt, ezzel akár megmntve az osztályt. Ezek után már nem annyira meglepő a másik tanár viselkedése, mert a történet elrugaszkodik a valóságtól. Ettől függetlenül a befejezés nagyon jó, csak az előzményekben látok kivetnivalót. Keep on the good work!

GyaFilm

István forgatókönyvíró, rendező, színész, operatőr, vágó, és kellékes egy személyben. Ez nagy teljesítmény, ám ne feledkezz meg arról, hogy a mai filmgyártás szinte elképzelhetetlen együttműködés nélkül. Nyilván nem nemzetközi koprodukciót várunk el, de
legközelebb – a saját filmes fejlődésed érdekében – próbálj másokat is bevonni!

“Ma nem kapunk! Halak” Ezt más biztosan fárasztónak találná, de az én ízlésemet nagyon eltaláltad vele. Jópont!
Jók benne a gegek, de jobban ki lehetne őket bontani. Jó volt az a poén, amikor a horgászbot összecsukódott, de ez a motívum többször is visszatérhetett volna kicsit más formában. Ugyanez a helyzet a beakadó horoggal, és az összecsukódó napernyővel.
A plánok és a vágások is jók lettek, gratulálok. Összességében nagyon jó lett a film, pláne, ha azt vesszük, hogy az egészet egyedül csináltad!

Kovács Szilárd

Ötletes a sztori és a kivitelezés is. Jók a színészek, jól eltaláltátok a burlesk hangulatot. Ez film is jól mutatja, hogy már egy párperces videónál is megéri akár órákat eltölteni a zene- és hangeffektválasztással, mert borzasztóan feldobja az alkotást.Bár a fekete-fehér filmen nem annyira feltűnő, azért jobb lett volna, ha nem nappal szemben videózol a szántón. A megjelenő szövegeknél a nyelvhelyesség hagy némi kivánnivalót maga után. (Pl.: “A beszélgetés a bajnokkal” Az első névelő fölösleges.) Még egy észrevétel: Sokkal szerényebbnek tetszik, ha a végefőcímben csak egyszer írod le a nevedet, mint például ahogy a GyaFilm videójában is láthatod.

Halász Éva

Alapvetően két gond van a videóval: az egyik a zene, a másik a poénok erőltetettsége. Az elején nem némafilmként kezdesz, hanem a videó saját hangjával. Aztán bejön a “Nekem egy hordágy kéne gyorsan…” majd megint csend, meg zaj, és utána kezdődik el a jó zene, aminek az elejétől kezdve mennie kellene, és illik a burlesk stílusához. Ez a hordágyas zene pedig mehetne a legvégére, amikor a srác kifekszik a nyugágyon.

A másik a sztori. Az alapvető probléma, hogy nem látszik a “kényszerítő erő”, a szülő nem jelenik meg, aki megparancsolta mindezt. Ha ő jelen lenne, akkor a fiú botladozásai más fényben tűnnének fel. Akkor rá lehetne játszani a srác lustaságára – mert akit most látunk, az egy borzasztó ügyetlen, ám szorgalmas gyerek. Ott lehetne egy szülő, aki rápillantana, hogy végzi-e a dolgát rendesen, ő meg pont akkor henyélhetne, vagy épp abban a pillanatban önthetné ki a leveleket. Jóval több humor forrása lehetne, mint így, hogy egyedül van. Sokat ki lehetne hozni az alapötletedből, ha egy kicsit továbbfejleszted! Ha gondolod, próbáld meg átdolgozni egy kicsit, hozzávenni pár többszereplős (2 szereplős) részt.

Egyébként a kamerakezelésed, és a plánok rendben vannak, és látszik, hogy sokat fejlődtél a “tanfolyam” eleje óta. Szóval, csak így tovább!

Zsokisss

Jó a címválasztás. Aranyosak a gyerekek. Ám azt hozzá kell tennem, ha valamelyik filmben kisgyerekek vannak, az mindig aranyos. Ugyanez a helyzet a kutyás, macskás, lovas, papagájos, stb. filmekkel. A Te filmed viszont nem lett közhelyes, ezt csak azért írtam le, mert pl. reklámoknál előszeretettel használnak ilyen elemeket, hogy a termékekhez pozitív gondolatokat csatoljanak (szóval ezek gyakran a manipuláció eszközei). Jók a feliratok és az őket követő etüdök. Viszont a mozgást néhol nehezen követi a kamera. Például, amikor a kislány löki meg a fiút, vagy amikor ölelkeznek, a lábuk le van vágva, de fölöttük van annyi hely, hogy belefért volna. A plánoknál sok a fölösleges üres tér: rét, ég… Legközelebb próbáld meg kicsit szűkebbre venni a képkivágást a lassabb részeknél, a mozgalmas jeleneteknél pedig hagyj nagyobb helyet a mozgás iránya felé!Kicsit rövidnek éreztem a filmet, a minimum 4 perces limithez képest.

Szabó Károly

Először is köszönöm, hogy így “az utolsó pillanatban” is volt bátorságod becsatlakozni a projektbe. A videó aranyos lett, olyan esküvős, ifjú páros hangulatú. Jó a zeneválasztás, és a gesztikulációk is.

Egy kicsit rövid, bár gondolom, ennek az időhiány az oka. Viszonylag kevés humoros jelenet van benne, de azokat jól eltaláltad. Ami nekem a legjobban tetszett, ahogy futnak a vonat után, meg amikor a férj eldobja/felveszi a táskát. Utóbbit szeretném kiemelni, ugyanis ez volt talán az egyik “legburleskesebb” mozzanat az összes beküldött videóból. Így kell bánni az eszközökkel, nem csak egyszer kell őket akcióba hozni, és nem szabad elfeledkezni a meglétükről.

A film hosszából kifolyólag a történet is nyúlfarknyira sikeredett. Talán egy kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni, lehetett volna valamilyen megoldás a vonat lekésése után. Még egy dolgot szeretnék kiemelni, mégpedig a betűtípust. Ha olyat választasz, ami nem támogatja az áéíóöőúüű betűket, akkor azok más betűvel fognak megjelenni – mint a Te videódban is. Ez gyakran megesik, ezért érdemes előbb ezeket a karaktereket kipróbálni, hoy rendesen megjelennek-e.

Mégegyszer nagyon köszönöm a részvételt mindenkinek! Eredetileg úgy terveztem, hogy három részes lesz a gyakorlat, de most, jó magyar szokás szerint egy negyedik, ráadás részt is szeretnék meghirdetni! Ennek részleteit hétfőn fogom közzétenni, illetve hamarosan az eredményhirdetés módjáról és a nyereményről is írok. (Ez majd a következő hetek folyamán.)

Most pedig lehet szavazni!

Melyik burleszk a legjobb? (A filmeket itt tekintheted meg!)

  • GyaFilm - A horgász (44%, 119 Votes)
  • Zsokisss - Futó kaland (29%, 78 Votes)
  • Kovács Szilárd - Álom és Hírnév (20%, 53 Votes)
  • Hojanos - Az analízis ereje (3%, 8 Votes)
  • Szabó Károly - Anita és Robi nászútra indulnak (3%, 7 Votes)
  • Halász Éva - A kertész (1%, 3 Votes)

Szavazók száma: 268

Betöltés ... Betöltés ...

15 hozzászólás

quartz · 2010/08/06 - 20:19

Nekem a GyaFilm A horgász c. alkotása tetszett a legjobban. Ott éreztem az igazi burlesk filinget. Igazi geg folyam volt! Nagyon jók voltak a tradícionális plánok és viselkedés minta alkalmazása! Gratula még 1x. Minden alkotó egyébként jó volt, de ez kitűnt a többi közül és elmehetne a tv-be egy üdítő, különleges szösszenetnek műsorok közötti kitöltésre!

quartz · 2010/08/06 - 20:27

Kíváncsi lennék a szavazók indoklására, ha nem probléma. Nagyon érdekelne ki hogy látta a burlesk hangulatot, és hogy ki miért szavazott az említett filmre. Érdekes lenne és nevesítve hitelesebb lenne a szavazás ,szerintem. No off!
Szerintetek?

Szabó Károly · 2010/08/06 - 21:16

Sziasztok!

Én a Horgászra szavaztam, mert leginkább ez hozta fel bennem gyermekkoromban (azért nem volt az még olyan rég…) látott Stan &Pan féle burleszket. A többi is jó volt, de hát választani kellett.

János · 2010/08/06 - 21:51

Krisztián, valószinuleg fiatal korod miatt lehet hogy elhallottad a dalszoveget, nem mai a zene, de a Kertesz c. filmben Zalatnai Sarolta a hordárról dalol nem a hordágyról.így mindjárt más lesz a zene meg a videó kapcsolata.Ja a korodat meg irigylem 🙂
Amúgy mindenkinek gratulálok a filmjehez, kár hogy csak egy dij van!
Csak egy díj van?

Sereg Krisztián · 2010/08/07 - 11:55

Igen, én is csak a fiatal koromra tudom fogni az áthallást… 🙂
Sajnos csak egy díj van, de majd kitalálok valamit, hogyan tudnám díjazni minden résztvevő teljesítményét – de erről majd kicsit később írok részletesen, mert még hátra van egy ráadás gyakorlat.

zsokisss · 2010/08/07 - 20:11

Kedves Krisztián.
Természetesen ha ez a videó most készült volna, akkor ezek az említett hibák nem fordulnának elő.
Ezek a “szereplők” ma már 22 évesek, és az én kezemben is szinte először volt kamera, ráadásul nagyon messze is voltam, így nagyon rá zoomoltam, és azért ilyen amilyen a képkivágás. Tehát ez nem egy megrendezett jelenet hanem az élet szülte. Az akkori kamerákban még nem is volt remegés kompenzáló.
Üdvözlettel: Zsolt

Sereg Krisztián · 2010/08/07 - 20:55

Igaz, hogy erről nem írtam, de alapvetően az volt a célom ezzel a sorozattal, hogy mindenki aktívan kamerázzon, vágjon, publikáljon. Ha régebbi felvételeket dolgoztok fel, akkor pont a gyakorlat rész veszik el.

Persze van, aki az évek alatt már összeszedett annyi gyakorlatot, hogy már megteheti, hogy az archívumából válogasson. 🙂

lynx655 · 2010/08/07 - 20:59

Az analízisesnél a történetben amit nem értesz: hiába oldja meg a feladatot, ha ez _egy dolgozat_ (A és B csoport is van), és mindenkinek egyénileg meg kell tudnia oldani. Ha megoldja, ő ugyan átmegy, a többiek viszont attól még nem.

Sereg Krisztián · 2010/08/09 - 14:11

Bocsi, de ez nem derül ki a filmből egyértelműen… A képen úgy tűnik, hogy csak egy nagyon hosszú képletet ír fel a tanár. Ebből nem várhatod el, hogy ezt a gondolatmenetet lefuttassák magukban az emberek.

Egyébként én is szakkört vezetek egy iskolában, csak ezért vagyok kicsit elfogult a tanárok miatt… Mondjuk én nem zsarnokoskodom…

Szántóné · 2010/08/09 - 21:03

Nekem igazából mind nagyon tettszett, még a Halász Éváé is, kár, hogy a hang ill. a zenei megoldás nem sikerült. A gyerekek mindig “nyerők”,:-)))
De szakmailag én nem vagyok szakértő, csak mint néző értékeltem.

Nina · 2010/08/21 - 01:02

Nekem a Horgász tetszett a legjobban. Mintha egy régi B. Hill filmet néztem volna, a “tördelt, darabos” mozgás és az erőteljes mimika is hűen tükrözte a kor és a műfaj stílusát. A zene nagyon jó volt, a poénok szintén, enyhe iróniával bújtatott mosolyfakasztó jelenetek. Grat.

Péterdi Istvánné Gabi · 2010/08/21 - 15:05

Sziasztok! Szavaztam!

Hugi · 2010/08/22 - 20:00

Nekem Gyárfás István horgász filmje tetszett a legjobban Szép estét. Üdv. Hugi.

Németh Adrienn · 2010/09/04 - 18:23

Nekem a GyaFilm A Horgász című alkotása tetszett a legjobban!!!

Gratulálok István bácsi, kegyetlen jó lett!!! 🙂 Természetesen rá adtam a voksom!

iptv · 2019/02/13 - 08:58

Definitely, what a great website and revealing posts, I definitely will bookmark your blog.Have an awsome day!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..