Jelenleg is folynak a tesztek a fórumon, sajnos a vártnál tovább tart, amíg testre szabom a kinézetét, szabályzatot készítek, fölviszem az induló adatokat… Addig is szeretném szíves türelmedet kérni. Be kell valljam őszintén, a január nem várt zsúfoltságot hozott, amire nem voltam fölkészülve.

Nem csak a fórummal nem sikerült úgy haladnom, ahogy szerettem volna, de a blogot sem sikerült elég rendszeresen látogatnom, nagyon rég nem írtam új bejegyzést. Ezen azonban most szeretnék változtatni, mielőtt még azt hinnéd, meghalt az élet az oldalon, és már nem is lesz több tanulmány.

Amint írtam tehát, ma mindenre fény derül! Ugyanis most arról lesz szó, hogyan érdemes bánni a videózás egyik alapeszközével – a fénnyel!

A filmezés két fő eleme a fény és a hang. Kameránkkal ezeket fogjuk föl, és rögzítjük őket úgy, hogy majd végül a képernyő és a hangszórók segítségével a lehető legteljesebb élményt adhassák vissza. Vétek lenne hát pont ezekről megfeledkezni, hiszen annyi kiaknázatlan lehetőséget nyújtanak a forgatás során.

Egy kis fizika
A fény fizikai szempontból kettős természettel rendelkezik: egyszerre elektromágneses hullám és részecske is egyben. Tulajdonságát három adattal adhatjuk meg: a fény intenzitásával (erősségével), hullámhosszával (színével), és a polarizációval (azaz a fény irányával). Az emberi szem csupán a 750 nm és a 450 nm közötti hullámhosszon képes felfogni a fényt, ez az infravörös és az ultraviola közötti színtartomány.

Digitális kameránk a fényt alakítja át elektromos jellé. Ebben van segítségére a CCD (Charge-coupled Device, töltés-csatolt eszköz), egy olyan áramkörlapka, amelyek kondenzátorok és fotoelektromos hatásra reagáló anyag alkotnak. A lapka fény hatására elektromos jeleket ad ki, attól függően, milyen intenzitású, és hullámhosszú fény éri. Végül a kamera ezt a jelet rögzíti az adathordozón.

A legújabb technika a 3 CCD-t tartalmazó érzékelő annyiban jelent újítást, hogy minden egyes alapszínt (piros, kék, zöld) külön érzékelő észlel, ezáltal pontosabb, teltebb színképet kapunk.

A fény tulajdonságai
Ha felvételkészítés szempontjából vizsgáljuk a fényt, a legfontosabb tulajdonságok alapján megkülönböztethetünk direkt és indirekt világítást, természetes vagy mesterséges fényt, sőt, polarizált és nem polarizált fényről is beszélhetünk.

Direkt fénynek nevezzük, amikor a fényforrás közvetlenül világítja meg a témát éles árnyékokat rajzolva a falon, illetve a témán magán.  Ilyen például egy erősebb halogén izzó, reflektor, vagy a déli napsütés. Ma már 1-2 ezer forintért kapható akár 500 watt teljesítményű reflektor is, állvánnyal pedig 3-10 ezer forint között is árulnak fényforrást. Bár ez főleg azoknak éri meg, akik kis költségvetés mellett szeretnének jó minőségű felvételt készíteni előzetes tervek alapján. Fontos, hogy ezek a lámpák nagy hőleadásra képesek, ezért semmit se tegyünk hozzájuk 1 méternél közelebb! Ügyeljünk a kábelekre is, nehogy valaki elbotoljon bennük.

Amire direkt fénynél figyelni kell: mivel délben a nap egyenesen a fejünk felől süt, az arcon a haj, a szemöldök és az orr éles árnyékot vet, amely eltorzítja az arcvonásokat. Ez esetben érdemesebb inkább árnyékba húzódni, vagy derítést alkalmazni. (A derítésről bővebben egy kicsit lejjebb.)

Indirekt, vagy szórt fénynek nevezzük azt a megvilágítási fajtát, amikor a fényforrás nem közvetlenül világítja meg a tárgyat, hanem valamilyen felületről visszaverődve. Ilyenkor nem kell aggódnunk, hogy az árnyékok komikus helyzetben ábrázolják majd filmünk főszereplőjét, ugyanis a visszaverődő fénysugarak már nem olyan erősek, és nem is egyirányúak, tehát kevesebb és kevésbé kontrasztos árnyékot adnak.

Hogyan hozhatunk létre indirekt világítást? Bármilyen fényvisszaverő felület megteszi.Irányítsuk a fő fényforrást egy fehér lapra, vagy vászonra, majd annak segítségével a fényt tükrözzük a megvilágítandó személyre. Ezt a folyamatot nevezik derítésnek.
Fotósboltban vásárolható profi derítőlap, de akár saját magunk is készíthetünk vászonból, alufóliából, vagy egyéb fényes felületű anyagból.  Sok fotós a vakut a plafonra irányítja, ezzel kerülve el az erős árnyékokat. Végső megoldásként ezt is használhatjuk. A tökéletes szórt fényt azonban bármelyik felhős napon megtapasztalhatjuk, ilyenkor a felhők annyira szétszórják a napsugarakat, hogy semmi nem vet árnyékot.

Természetes fényforrásnak egyedül a nap mondható, mesterségesnek pedig minden elektromos fény. A különbség a színhőmérsékletből fakad, a nap fénye jóval hidegebb (azaz kékes árnyalatú) mint a lámpáké, amelyek inkább melegnek (vöröses árnyalatúnak) mondhatók. Éppen ezért van az, hogy a fehéregyensúly-beállításoknál az indoor (benti) és az outdoor (kinti) fényviszonyokhoz is találunk opciót.

Polarizált fény A fény több irányból is érkezhet, nem csupán egyetlen fényforrásból. A különböző tárgyakról visszaverődő fénysugarak is össze-vissza “pattognak” a tárgyak felületén. A polarizáció lényege, hogy egy szűrőlencse segítségével kiszűrjük a nem egyirányból érkező fénysugarakat, és csak egy bizonyos szögben juttatunk fényt az optikához.

A polarizáció hatása jó fényvisszaverő-képességű tárgyakon figyelhető meg, mint például az üveg, vagy lakkozott bútorok, parketta felületén. Ha szűrő nélkül próbáljuk meg ezeket a tárgyakat lencsevégre kapni, a nap fénye erősen visszatükröződhet róluk. Viszont ha polárszűrőt használunk, és azt a megfelelő irányba fordítjuk, a csillogás, és csak a tárgyak tükörképe marad.

A világításnak azonban más alternatív felhasználási módja is van – habár ez nem épp a rendeltetésszerű használat fogalmába tartozik. Az egyik választási kampány során például az egyik politikai érdekeltségű televízió meginterjúvolta az ellenzék egyik képviselőjét. A riportert egy emelvényre állították, a politikus pedig amúgy is alacsony termetű volt. A fővilágosító direkt úgy intézte, hogy az összes reflektort a képviselőre irányítsák, aminek az eredménye az lett, hogy a férfi erősen izzadni kezdett öltönyében. Ezek után nyilvánvaló volt, kinek a szava tűnik hihetőbbnek: egy “lenéző” riporteré, vagy egy izzadó, felfelé pislogó, apró termetű politikusé?

További kellemes videózást kíván:
Sereg Krisztián
www.videovagas.hu


10 hozzászólás

Horv Bal · 2009/01/26 - 21:26

Ha a CCD-s kamera felvételére ráteszünk egy kis + szaturációt, akkor szinte egy az egyben 3CCD-s kamera képét adja vissza a felvételünk. Vegasban 1 perc alatt megvan.

Lencsés Péter · 2009/01/27 - 09:03

Mostanában megjelentek a CMOS érzékelők is. Szívesen látnék egy összehasonlítást a CCD és CMOS előnyeiről és hátrányairól.
Üdv: elpy

S. Ferenc · 2009/03/08 - 10:13

A színhőmérséklet részben tévedés van! A nap fénye a magasabb színőmérsékletű és kékes! Kékes – vöröses, fordítva van, mint a vízcsapon! 🙂

exmtv · 2009/03/17 - 13:47

Kedves Krisztián! Van egy jó magyar mondás: aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja. Sírva kérlek, ne taníts! Ha nagyon dög lennék, elvinnélek a belga csokibolthoz, és veled fizettetném meg az utamat, ha a kirakat üvegéből mégsem tűnne el a képem! Úgy érzem, egy picit még tanulnod kellene… Javaslom, vegyél egy gagyi polar napszemüveget, és az egyik szemed előtt forgatva figyeld a világot: minden marad, csak néhány csillogás tűnik el.
Tudod, én nem vagyok nagy szakmai ász, nincs weblapom, nem szervezek tanfolyamot, de tíz éves korom óta fotózom, és a MTV-ben operatőrként eltöltöttem két évtizedet. Hiszem, hogy van mit tanulnom, de ugye nem haragszol meg rám, ha a nyugalmam érdekében nem böngészem tovább a Te jó tanácsaid oldalait…
Üdvözlettel: szandreka

Sereg Krisztián · 2009/03/18 - 01:42

Kedves szandreka!
Sajnálom, ha próbálkozásom nem nyerte el tetszésedet. Természetesen nem haragszom meg, ha hangoztatod a véleményedet. Becsülöm szakmai teljesítményedet, azonban a nagy átlagnak nem adatik meg, hogy húsz évet operatőrködjön az MTV-nél.

Személy szerint igyekszem minden tudásomat átadni az oldal olvasóinak, sőt, emellett folyamatosan tanulok, képzem magam film és videokészítés terén, mind elméletben, mind gyakorlatban. hogy még több dologban lehessek a segítségükre.

Ez az oldal valóban nem az évtizedes tapasztalattal rendelkező operatőröket célozza meg tartalmával, hanem a kezdő illetve gyakorló amatőr videósokat. Úgy vélem, Ők hasznosnak találják a cikkeimet, ha pedig nem, a hozzászólások felületen ők is megoszthatják véleményüket velem és a többiekkel, és a visszajelzésekből tudhatom, min kell még változtatnom.

Végezetül pedig, az építő kritikát szívesen fogadom, de azt nem tartom a legetikusabb viselkedésnek, ha valaki – legyen az akár egy elismert operatőr – indoklás nélkül leszólja más sokévi és fáradtságot nem kímélő munkáját.
Ha viszont építő javaslatod van, azt szívesen fogadom.

Üdvözlettel
Sereg Krisztián

Optikusz · 2009/03/18 - 21:45

Nem hiszem hogy összefüggés lenne a home videósok oktatása és a nem kellő szakmai felkészültség között.
A tudás és a tényszerű, helyes magyarázat vagy létezik, vagy nem.
Ha profiknak szólna a blog, akkor jobban összeszednéd magad Krisztián?
Sok hasznos dolog olvasható itt, de rengeteg a csúsztatás is.
Nem gondolom hogy ha valaki elutazik Karakószörcsögre nyaralni és videózik, ismernie kell a CCD működési elvét, meg azt, hogy a színhőmérsékleteket hány Kelvinben határozzák meg, és hogy hányas szűrőt kell a Betacam SP-n beállítani, ha fátyolos az idő.
Viszont a kezdeményezés dícséretes, sok kitartást és jó munkát kívánok, no meg sok elégedett látogatót!

Egy ma is aktív TV-s operatőr

Sereg Krisztián · 2009/03/19 - 11:43

Bocsánat az előbbi kirohanásomért, átnézem a cikkeket, és javítom a hibákat. Hogyha további észrevételeitek vannak, kérem, írjátok meg a bejegyzés alatti hozzászólásoknál!

Köszönettel
Sereg Krisztián

ZOLIWOOD · 2009/10/15 - 10:38

Egy kiegészítés:
A kirakattal nem szemben, hanem kb. 45 fokban állsz, eltűnik a csillogás a “gagyi” polár napszemüveggel! (Természetesen forgatnod kell 90fok)
Öveges professzor “20 éve” bemutatta, a Televízíóban.
A gépkocsik szélvédője, mivel “döntött” teljesen átláthatóvá válik. (Kivétel a fémgőzőlt)
Üdv. ZOLIWOOD

Sereg Krisztián · 2010/01/04 - 02:29

Olvasgatom a régebbi hozzászólásokat. Sajnos nem értem mi a baj… Tényleg. Lehet, hogy valamit elírtam, de akkor legalább megmondhatnád, mit… Szóval a polarizációval kapcsolatban: http://www.youtube.com/watch?v=4eelFFgzPFk
ez az amatőr felvétel remélem megvilágosítja, mire gondoltam, amikor a cikket írtam.

ZOLIWOOD · 2010/04/05 - 09:23

Erről beszélek!
Remélem exmtv is megnézte! 🙂
Krisztián, csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .